2009. július 20., hétfő

Baseball, North Torontó és Zoo

Megint eltelt egy hétvége és sajnos már csak pár napom van hátra itt. Ahogy szokták mondani, az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért az az igazság, hogy nagyon szívesen maradnék még pár hetet vagy hónapot:) Nagyon hamar eltelt ez az egy hónap és még mindig lenne amit szeretnék megnézni.
Pénteken elmentem baseballt nézni a Rogers stadionba. Hát mit is mondjak....nem egy izgalmas játék:) Igaz nem is értettem sokszor mit miért csinálnak.... azt hittem sohasem ér véget:) Hát de legalább már ilyet is láttam. A héten már nem szeretnék sokat írni, egyrészt szeretnék minden itt töltött utolsó percet kihasználni, hogy a többiekkel töltsem a délutánt és még 2 helyre el is szeretnék menni, másrészt pedig Anyuék is elutaztak és elsősorban nekik készült ez a blog, ha véletlen belecsap a villám a tetőbe vagy csak véletlen nem tudunk beszélni skypeon, akkor is tudják, hogy mi újsgág van velem.
Péntek este elmentem a Manna nevezetű klubba így eléggé fáradt voltam a szombati kirándulásra. Megnéztük észak Kanadát és mivel Jancsi bácsi már nem is akart vezetni, így én vezettem le mind a 600 km-t, kicsit azért elfáradtam.
Vasárnap pedig megnéztem az állatkertet, nagyon nagy és nagyon elfáradtam...már kezdem érezni, hogy kimerülőben vagyok:) Ugye azért egy -egy buli néha becsúszik és itt nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy lefekszem délután kicsit szunyókálni hiszen a hálószobám maga a nappali. Szigorúan 10 után van csak fekvés és reggel pedig kelés 7-kor.
Boldi lassan kezdheted behűteni a light-colat, minden nap beteszel egyet és akkor talán elég lesz míg mesélek:) (Szerintem hozz kispárnát is:) Feri remélem te is fent leszel és azt meg főleg, hogy Vali sem szeretné túl sok idejét Zalaegerszegen tölteni és feljön majd. Dóri remélem veled is minél hamarabb találkozom és jövőre talán majd együtt tudunk menni Hollandiába. Mindenkivel várom már , hogy találkozzak. A részleteket majd ugyis e-mailben megbeszéljük és otthon már majd mesélek mindenkinek erről a hétről is és mindenről....hiszen leírni azért én sem tudok mindent.
Csütörtökön búcsú buli lesz.....a hazaút megint gyorsan el fog telni:)

2009. július 14., kedd

New York

New York egyszerűen hihetetlenül szuper volt. Nem is tudom hol kezdjem....péntek este indultunk este fél 9-kor. Nekem ugye nem kellett se vízum se egyéb elvileg, csak az útlevelem. Odafelé azért kitöltettek velem egy papírt amit aztán beleragasztottak az útlevelembe az Amerikai határon. Kicsit szöszmötöltek velünk a határon...le kellett szállni és mindenkinek egyenként oda kellett menni valakihez, feltettek pár kérdést és aztán mehettél. Tőlem megkérdezték, hoagy hogyan kell ejteni a nevemet:) Na mondom a legfontosabb....végűlis azt nem mondhatom, hogy nem tűnt jó fejnek de a legjobb lett volna ha csak intenek és tovább mehetünk.
Nagyon szép volt este a Niagara, ugye ott jöttünk el mellette mivel ott van a határ. Az első estét a buszon töltöttük és körülbelül reggel 7-re értünk oda New Yorkba, pontosabban Manhattan-be . Már az megdöbbentő számomra ha belegondol az ember, hogy New York lakossága kb 8 millió, Magyarországé pedig 10 millió :) . Végülis mi csak Manhattan-t tűztük ki célul, hogy megnézzük, ez a városrész is túl nagy volt hozzá, hogy meg tudjuk nézni 2 nap alatt. Bár mindenki tudja de ugye 5 fő része van New Yorknak: Manhattan, Bronx, Brooklyn, Queens és Staten Island. Manhattan csak a 3. legnagyobb városrész a maga másfél millió laosságával de azthiszem még ez is elég sok:) Állítólag egyébként ez a legérdekesebb városrész.

Én szerencsére jól aludtam szóval nem voltam fáradt. Volt velünk egy idegenvezető csaj az utazási irodától, mindig mondta, hogy hol járunk és éppen mit látunk..... néha értettem, néha nem:) A busz letett minket Manhetten közepén és a csomagokkal együtt tovább ment a szállásra. Már korábban megtudtuk, hogy este helyi járattal kell majd visszamenni a szállásra és utána majd visszahoz minket a busz ha 5 és 6 között becsekkoltunk a szállodába.
Szóval leszálltunk és először mindenki kapott térképet és némi instrukciót mit hogyan, merre, meddig kellene csinálni. Együtt voltunk még kb 1 órát, akkor megnéztük a Time Square-t, érintettük a Central Park-ot és néhány híresebb épületnél megálltunk, aztán pedig szabad idő kb 10-16-ig. Nagyon bántam néha, hogy nem értem mit mond az idegenvezető mert tényleg tök jó lett volna ha minden érdekes dolgot hallok és akkor megjegyzem és akkor nem csak az marad meg bennem, hogy jééé igen ezt az épületet már mintha láttam volna.
Az első ami feltűnt,(persze a magas épületek:) de azon kívül ) az utakon csak taxikat lehetett szinte látni: taxi, taxi,taxi, autó, taxi, taxi, taxi, autó....kb ez volt a sorrend. Egyébként mikor megérkeztem Torontóba csak néztem mint kisgyerek a moziban, hogy wáó mennyi felhőkarcoló...most oda értem New Yorkba és ugyanez játszódott le bennem csak valahogy így: wwáááááóóóó..:)..csak felhőkarcolót látsz, semmi mást. A Time Squar az már délelőtt is elég zsúfolt volt, rengeteg ember él Manhettenben is annak ellenére ugye, hogy nem az a legnagyobb városrésze New Yorknak.
Első szabad időnkben úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Central Parkot. Tudni kell, hogy eléggé szeretem a Sex és New York című sorozatot és hát ha valaki nézi akkor az tudja, hogy itt is nagyon sokat forgattak... olyan fura volt azért, hogy visszaköszönt néha egy-két helyszín a sorozatból főleg most rémlettek dolgok, hogy újra elkezdtem nézni angolul, mielőtt kijöttem. Nagyon szép volt végülis az a park, ott őriznek valami sziklát aminek én ugyan nem tudtam sok jelentőséget tulajdonítani, hiszen épp fagyit vásároltam mikor mesélte a csaj, hogy miért is nevezetes:) Ha jól rémlik akkor az a lényege, hogy ilyen sziklára épült egész Manhattan, vagyis a talaj nagyon sziklás, persze gondoltam majd utána olvasok a neten, angolul úgysem mindig minden világos elsőre:)
Ami a legjobban tetszett ebben a parkban az az volt, hogy a hatalmas város kellős közepén van, nagyon nagy és nagyon tiszta. Lehet hogy valakinek illúzió romboló de nekem kifejezetten tetszett, hogy ha leültem egy padra akkor a madárcsicsergés és a lombok közepette láttam a sok felhőkarcolót körülöttem, persze jó messze de olyan picit nem is igazinak tűnt néha az egész. Sokan futottak és csak kirándultak a parkban. Mi opcionális választásként (na jó leginkább én akartam:) megnéztük az állatkertet. Ahhoz képest hogy Torontóban 45$ , itt csak 10$ volt és nagyon is megérte. Egyik része teljesen olyan volt mint a Tropicarium Budapesten, kivéve a cápákat, a másik része pedig rendes állatkert. Épp fókaetetéskor érkeztünk ugyhogy még azt is láttam. A legjobbak a pingvinek voltak, ők nagyon tetszettek:)) Most már nem csak mókust de pingvint is szeretnék hazavinni:) Halálian jópofák, itt is úgy volt megcsinálva a látvány, hogy félig láttad mi történik a víz alatt és félig láttad, hogy mi felette. Csak ott úszkáltak a vízben ahol még ducibbnak tűntek, néha tettek egy-két kört és aztán kitottyantak a partra.
Az állatkert után a Madame Tussauos Múzeumba vettük az irányt. Útközben szerettem volna inni egy kávét ezért betértünk egy cukrászdába. Az egész lényegtelen lett volna, csak a fizetés részénél vált érdekessé a dolog....10 perc elteltével megkaptam a számlát és megláttam rajta valami furcsa dolgot. A számlára egy szivecske volt rajzolva, amivel körbekarikázta a részt hogy: "Az ár nem tartalmazza a borravalót" :) Oké, nem én kaptam a számlát, hanem Thomas és a pultos nő volt de akkor is a vicces az volt, hogy igazából semmit nem csinált a csaj....beértünk, odamentünk a pulthoz, kértünk valamit, szólt a csaj amikor készen volt és odamentünk érte...még csak ki sem szolgált minket:) Na de a lényeg, hogy jót mosolyogtam rajta és el is tettem magamnak emlékbe:)
A következő állomás már a múzeum volt. 35$ volt a belépő de nekem nagyon nagyon tetszett, főleg a mozi rész:) Hát lényegében ez a múzeum ugye viasszal formázott híres személyekkel van teli, csomót fényképeztem és nézegettem. Obama sajnos lemaradt az élményről, hogy fotózkodjon velem ugyanis arra még külön pénzt szedtek és még sorban is kellett volna állni. Ja egyébként New York egyik kulcs mondata ha turista vagy : "Jézusom, itt is ennyien állnak a sorban?!" , ez főleg akkor volt cikis amikor mosdóba mentél volna de majd erről is írok:) Szóval csomó fénykép után elérkeztünk Thomassal egy rémrészhez...olyan mint egy szellemkastély csak sokkal kisebb és kevésbé ilyesztő:) Lényegében egy folyosó és ha akartál bementél, ha nem akkor pedig kikerülted. Lovagiasan megengedtem Tamásnak, hogy előre menjen:) Nem sokkal ezután még folytatódott a kiállítás, azért hiányoltam pár embert de sokan ott voltak azért. A legjobb rész az a végén a 10 perces kis mozi volt, de nem akármilyen mozi ám...3D spongyabobos rajzfilm de ez még nem minden....amikor Spongyabob elesett a biciklivel akkor nagyon sok buborék árasztotta el hirtelen a termet, amikor Spongyabobot megböködte a barátja akkor pedig a széken érezted hogy valami hirtelen megbök hátulról, amikor Spongyabob a hamburgert sütötte érezted az illatát:))) nagyon tetszett és remélem hamar látok majd ilyen egész estés filmeket:)
Az állatkert és a múzeum után már szinte rohanni kellet, hogy időben a szállodába érjünk, felcipekedjünk, zuhany és vissza 6-kor a busszal a belvárosba. Mi rohantunk de minden ellenünk szólt:) Este el akartunk menni egy Brodway musicel-re, az valami borzalom ami ott volt. Annyit láttam hogy rengeteg ember áll sorban a jegyekért a Time Squaren, 40 percet álltunk mire sorra kerültünk úgy, hogy nem is ment lassan a sor. Ugye a Time Square a New York-i színház negyed. A legjobb az a pillanat volt mikor 10 perc gyanutlan álldogálás után megkérdezem Tamást, hogy mit is akarunk megnézni, annyi jó van, hogy én nem is bírok választani. Pár perc felvilágosítás után amit az egyik "őrtől" kaptunk, aki arra vigyázott nehogy valaki jogosulatlanul előrébb kerüljön, megtudtam hogy egy jobb musicalre mint a Lion King vagy a Chicago mindösszesen csak 120$ a jegy:) Azt tudtam, hogy nem olcsó...na de azért mégis....kis hüledezés után végülis úgy döntöttem/tünk , hogy ennyi pénzt nem szánunk rá de ha már bent álltunk a sorban akkor megnézünk valamit, meg ugye mégiscsak a Broadway és kiváncsi voltam. Végülis 50$ volt az Altar Boys nevű musicalre a jegy ami még ismert is volt és jó is. A jegyet megvettük és elindultunk megkeresni a buszt. Elég nagy tortúra lett a végére mert az a buszállomás még a Ferihegyi reptérnél is nagyobb és bonyolultabb minden túlzás nélkül. Volt csomó kapu és minden kaputól csomó busz ment, össze-vissza voltak számozva,áhh kész káosz :) Nagy nehezen végülis megtaláltuk kb fél órával elcsúszva a tervezett időtől. Arra még épp elég volt, hogy beestünk a szállodába, felfrissültünk és mentünk vissza a musicelre.
A musical jó volt, néha elvesztettem a fonalat de sokszor nevetett a közönség szóval biztos elég sok poén volt benne:) Azzal kapcsolatban kicsit csalódott voltam, hogy elég egy lepukkant épületben volt, a színdarabbal szemben nem lenne kifogásom de a hely az olyan sivár és gondozatlan volt mint egy csarnok. "Az ún. Off-Broadway színházak 100-500 férőhelyesek, kisebb költségvetésű és kisebb érdeklődésre számot tartó, gyakran kísérleti darabokat játszanak, de több itt bemutatott mű átkerül a nagyobb színházakba is." ..ennyit a Broadway-ről:)
A busz 11kor indult vissza és addig még sétáltunk egyet. Ennyi embert, ilyen nagy téren, ennyire összezsúfolva én még nem láttam....a 4-6 villamos talán kisebb kivitelben:) Próbáltuk azért kerülni a tömeget de ha a jó részeken akartál maradni akkor ez lehetetlen volt:)
Éjfélre már a szállodában voltunk. A reggeli és a szoba is kifogástalan volt, svédasztal és minden szobában TV és kényelem( na nem mintha ki tudtam volna használni hiszen csak aludni jártunk oda). Vasárnap 7-kor reggeli és irány Manhetten újra. Most közösen is megnéztük a Central Parkot, előző nap arra nem figyeltünk oda , hogy ugye ez másnapra be van táblázva a közös naptárba és megnéztük :) A szerencse azért az volt, hogy nagyon nagy az a park és vasárnap egy másik részét néztük meg mint mi előzőleg.
Fel a buszra egy hosszabb séta után és irány a kikötő. Útközben még megálltunk megnézni a World Trade Center nyomait. Igazából csak annyit látott az ember, hogy csomó gép és ember dolgozik azon az elzárt területen és hogy egyszer valószínűleg ott állt az a 2 torony. Ahogy megtudtam ez az új épület már nem 2 különálló toronyrész lesz, hanem egy nagyon magas összefüggö felhőkarcoló. Elvileg 2011-re fog felépülni és a világ 2. legmagasabb felhőkarcolója lesz. A hajótúrára vezető út a Wall street volt. Láttam és le is fényképeztem azt a templomot amit a National Tresure című filmben lehet látni, de ami ennél is jobb hogy a világválság idején elhíresült tőzsde épülete előtt is elhaladtam, a Wall streeti tőzsde előtt. Nagyon jó időnk volt egész hétvégén. A hajóút egy 1 órás körutat jelentett a part mentén, ahol megnézhetted New Jerseyt, Bronx-t,a Brooklyn hídat, magát Brooklynt és még a szabadságszobrot is. Kicsit sajnáltam, hogy nem álltunk meg de látva a sok embert már azért annyira nem is vágytam fel a koronába:) A hajóról azért sikerült elkapnom jó pár fénykép erejéig. A túra után szabad program volt megint Manhettenben. Én megnéztem Carry Bradshow házát amit ugye a sorozatban elés sokat látni:) Voltunk boltokban és ebédeltem is. Amit még talán érdemes leírnom, hogy a Manhattan-ben található gyorséttermekben egyszerűen nem lehet elmenni mosdóba :) Ez azért van így mert a Wendy's-ben pl 40 ember ebédelt és mindenkire 1 db mosdót tartottak fent, 1 db férfiaknak és nőknek is. Miután meguntam a várakozást és csak azt láttam, hogy nőtt a sor, fogtuk magunkat és átmentünk a Starbucks-ba....ugyanez a helyzet. A 3. kisérlet után feladtuk és belógtunk egy moziba ahol már legalább 2 mosdó volt és kevés ember. Hát lehet szívesebben töltöttem volna mással azt az időt mint mosdót keresgélni:)
A nap csúcspotja volt amikor aztán este elmentünk az Empire State Buildingre. Egyáltalán nem mondanám, hogy drága volt: 17$ és valami gyönyörű szép a kilátás. Rengeteg ember volt ott is és ha nem veszem meg előre a jegyet valószínűleg még dupla annyi időbe telt volna míg feljutunk. A képek sajnos nem lett olyan jók de sztem még ha jobbak is lettek akkor is csak képek, de én átéltem és úgy hogy ott voltam teljesen más:) Nagyon nagyon tetszett, hogy épp naplemente volt és láttam egész New Yorkot.
Hát körülbelül ennyi lett volna életem egyik legjobb hétvégéje. Nagyon örülök, hogy elmentem és azért még majd egyszer lehet elmennék, hogy a Szabadság-szobrot is megmásszam:)

CN Tower

Megint elszaladt egy hét. Azért csak most írok mert New Yorkban voltam a hétvégén és tegnap este tízre értem csak haza. Talán ott fejeztem be, hogy siettem vizsgázni és a party-ra:)
Hát igen..a party az nagyon jó volt. Lényegében egy disco hajó a Balcsin csak éppen más emberekkel és más kilátással:)
Este 6-kor indult és egészen 10 óráig ki sem kötött, ez azért is volt jó mert így legalább lehetett látni a naplementét és Torontót este, messziről. Olyan sokat nem fogyasztottam az este folyamán, 1 sört ittam ami 4$ volt és egy kólát. A canadai sör mint már említettem nem igazán nagy szám. Ami a legjobb volt a buliban az az, hogy Michael Jackson feltámadt:) Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mindenki körbe áll és figyel valamit....egy néger csávó olyan Jackson koreográfiát nyomott, mintha az igazit láttuk volna:)
Azt még lehet nem említettem de amikor befizettem New York-ot akkor a többiek mondták, hogy ők úgy döntöttek most inkább Quebecbe meg Montreálba mennek és majd következő hétvégén New Yorkba. Én már nagyon beleéltem magam New Yorkba szóval mindentől függetlenül eldöntöttem, hogy én bizony oda megyek (na nem mintha következő hétvégén meg Montreálba mennék:) szóval végülis akkor kedden még senkit nem ismertem aki ment volna New York-ba de ugye milyen hasznos egy buli:)....ott pl megismertem Thomast aki szintén jött New Yorkba meg egy csajszit is.
Csütörtökön azért nem voltam internet közelben mert kielemezve az előző napi bulit és elfáradva a vizsgától:)....elmentünk megnézni a Kínai townt :) Végülis nekem nem adott semmi extra élményt...olyan mint Mo-n a Józsefvárosi piac csak talán annyira nem zsúfolt:)
Ami vicces itt, hogy Torontóban minden új. El akartam menni megnézni a Casa Loma-t, ami egy kastály lényegében de mindenki lebeszélt róla mert, hogy nem ér meg 10$. Ettől függetlenül majd szeretném megnézni ha jutna rá időm. Szóval mesélték, hogy mondták nekik, hogy ez a kastály az egyik legrégebbi épület itt Torontóban és mekkora nagy történelme van: Épült 1911-ben!!! :) Azért tényleg vicces, hogy azért otthon ezek a kastélyok és várak azért "picit" régebben épültek és megéltek már pár dolgot:)
Pénteken megnéztem a CN Towert. Szerintem képeken kevésbé élvezhető, hiszen ha nem éli át az ember akkor valóban interneten még szebb képeket is lát mint amiket én csináltam. Végülis ugye az volt a lényeg, hogy felmentél 342 méter magasra és akkor onnan élvezhetted a kilátást. Én ezt láttam ahogyan Ti is látjátok a képen és végülis gyönyörű szép és érdekes volt minden felülről.
Rengeteg ember volt és sokat kellett várni mindenre. A jegy nem volt olyan vészes: 20$. Ami érdekes volt és tetszett az a Glass Floor volt, ugye az üvegfolyosó....kicsit másképpen képzeltem el. Kicsi részekből volt összerakva, 6 cm vastag, kb. 100×130 cm-es üveglapokból állt az egész, amit ilyen beton vagy acélidomok tartottak össze, mivel mindig láttam a vasat így nem igen éreztem át, hogy épp pár széz méter magasan vagyok a föld felett, mert ugye úgy képzeltem, hogy az egész egy hatalmas üveglap:) Persze ez nem vett el az élményből nyilván és nem is csalódás volt, egyszerűen csak amíg nem látja az ember mást képzelt el maga elé:) Igazából azt hittem , hogy csak üveglap lesz egy nagyon nagy területen ....én is készítettem egy képet bár annyira nem lett jó:
Utólag picit bántam, hogy nem vettem meg a külön jegyet a 447 méteres magasságban lévő 'Sky Pod'-ba, ahova külön lift visz fel de már az idő is kevés volt hiszen haza kellett érnem időben ( Jövök New York:) és már eléggé el is fáradtam.
Kint is voltam ahol azért lehetett érezni, hogy kicsit erősebb a szél és picit hidegebb van...minden tele volt drótozva nehogy bármi is leessen vagy akár Te magad ki akarj ugorni. Megnéztem minden részt: É-K-D-NY
Lényegében ez is nyilván egy pótolhatatlan élmény volt és azt is láttam, hogy szerdán merre is hajóztunk a party során, azért így madártávlatból könnyebben átlátja az ember:)
2007-ig a a világ legmagasabb tornya volt a maga 553 méteres magasságával. Tök fura mert fentről nem tűnt olyan magasnak:))) Pont 40 hónapig építették és ha jó az angol tudásom és emlékezetem akkor elvileg 3 méteres kilengése van magának a toronynak. Persze ez természetes hiszen ha ez nem lenne akkor összeomlana.
A vizsga egyébként elég könnyű volt és nem is tudom igazából mire jó hiszen szinte minden maradt a régiben. Az osztály alapvetően ugyanaz csak a délutáni "beszélgetős" órára kerültem át máshova.
Arról nem tudom írtam-e már, hogy ugye tök béna itt minden dugesz és minden csak 110V-on megy...akkor nincs gond ha Európából hozol ide cuccot mert veszel egy elosztót és akkor készen van, de ha innen vinnél haza bármit is akkor sztem azt nyugodtan kidobhatod hiszen a 110V-ra tervezett dolgok nem hiszem, hogy elbírnák a 220V-ot. Javítson ki bárki mert ezt csak egyenlőre nekem jutott eszembe:)
Sajnos ma már nem jut rá időm, hogy New Yorkot is leírjam de ígérem, hogy holnapra összekapom magam és igyekszem leírni mindent. Előjáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy életem egyik legjobb és legérdekesebb élménye,hétvégéje volt.

2009. július 8., szerda

A bérlet és a lift esete:)

Ma nem fogok semmit sem írni, sietnem kell haza mert 5 órakor már találkozok a többiekkel és megyünk ugye a Boat Cruise Party-ba. Majd sutyiban beviszek egy-két pepsit és narancs vodkát a zsebemben:))) mert hát 4 óra....hát ember legyen a talpán aki nem szomjazik meg tánc közben és, hogy őszinte legyek nem szeretnék dollár milliókat elkölteni egy pár bubis ásványvízre:) Na jó azért nem leszek ennyire magyar, hogy becsempésszek italt:))
Amit akartam nutatni ma az a bérlet, nem ám BKV bérlet:) Itt a vállalat neve TTC (http://www3.ttc.ca/) és itt így néz ki egy bérlet:

A régi szép időkben mikor még piros tollal átírtam a számokat a BKV bérleten....hát itt nem tehettem volna meg, látjátok még ebben is lehetett spórolni Magyarországon:) Ez ilyen vonalkódos rendszer és minden egyes beszállásnál le kell húznom mint egy Credit Card-ot. Viszont ahogy észrevettem ez nincsen személyhez kötve, tehát se fénykép, se semmi azonosító nem kell rá így akár többen is tudják használni.
Ja és ami még eszembe jutott, bár lehet nem olyan érdekes de nekem az volt:) itt nem használják azt, hogy LIFT ....a lift az nem lift hanem elevator, így mondják....jó amerikai hagyomány.
Holnap vizsgázom, elég huzos lesz a ma este után de azért kívánjatok szerencsét:)

2009. július 7., kedd

Niagara, Marineland és a többi....BOLDOG SZÜLINAPOT VALI :)

Mindenek előtt a mai nap legfontosabb eseménye a péntek után, amikor is ANYU-nak volt a születésnapja, (csak ugye néha a blogot már előre megírom otthon és ugye itt töltöm fel) így aznap nem került a fejlécre, de ma :
Boldog születésnapot Anyu :) Nagyon hiányoztok és remélem az sms-t megkaptad. A köszöntés személyesen már megvolt mielőtt eljöttem, de ugye élőben azért más is. Na de a mai napon, és éppen ma, szeretném felköszönteni VALIT : NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT:) és ha hallhatnád akkor el is énekelném Neked a Halász Judit - Boldog születésnapot című számát is:)) bár lehet te így jobban jársz:) Ne feledd ha hazaértem akkor ünnepelünk.
Olyan nehéz ilyenkor már írni:) Annyi de annyi minden történik és olyan gyorsan telnek a napok és még annyi mindent meg kell néznem de közben annyi minden újat is látok.... nehéz megfogalmazni mindent:)

Pénteken gondoltam, hogy keresek egy élelmiszerboltot de aztán megint eltelt az idő és gondoltam hazafelé úgyis mindig látok egy ilyen kis parkot üzletekkel, majd ott leszállok és körül nézek. Igazából az egyetlen említésre méltó dolog az a Pet shop volt:) hát de az nagyon nagyon jó volt:) Érdekes ezek a dolgok kutyáknak, macskáknak stb... talán olcsóbbak mint nálunk vagy lehet csak azért mert elterjedtebbek. Próbáltam eddig megfigyelni, hogy itt mi a "kutya divat" de azt tapasztaltam, hogy egyrészt kevés itt a kutya, másrészt pedig nincs kimondott kedvenc . Ugye nálunk Magyarországon mindenhol csak Westit látni, meg talán York Sheer Terriert. Na itt össze-vissza van mindenféle kutya a kicsitől egészen a nagyokig. Gondoltam rá, hogy viszek én is haza a Rafkónak két pár csizmát és abban majd eltipeg de azért 20$ mégis csak sok egy kutya topánkáért:) (Ez a kép már a Niagara melletti kis "Vegasban" készült) Viszont Vali...és Dóri....vennetek kell egy hörcsögöt nektek is és akkor csinálhatunk velük autóversenyt:D Képzeljétek olyan autópályát lehet ott venni, amit ha összeraksz akkor olyan kocsit tudsz rá venni amibe beleteszed a hörcsögöt és ahogy hajtja ugye a kocsiban elhelyezett hörcsög kereket elindul a pályán és akkor egymással versenyeznek:))) Mekkora jó lenne, köthetnénk fogadásokat vagy a koliban rendezhetnénk is vele versenyt és szednénk érte belépőt:D
Na komolyra fordítva a szót:)..olyan csöveket biztos veszek neki ami jó a jelenlegi házához is és akkor bővülni fog a mozgástere, mert itt nagyon olcsók. Pénteken aztán pihenés mert másnap 9-kor indultunk a Niagarához.
Itt a képen és a fentin is a kis Niagara látható. Hát ez az egész valami elképesztően szép volt:) Teljesen más azért képeken mint amikor tényleg ott van az ember és "érzi" még olyan fentről is a víz erejét, olyan mintha kicsit sziporkázna az eső, és elég nagy hangja is van:) Nem is gondolkodtam rajta, hogy ugye hajóval egészen közel megyek mert annyian de annyian álltak sorban és az út is kb 1 óra míg odaér a hajó és vissza. Amit itt a képen láthattok az az Amerikai oldal lesz. Úgy tudom régen még nem, de most már onnan is indítottak hajókat mi közel visz a vízeséshez. Rájöttek az Amerikaiak, hogy nekik is kell a semmiért a pénz:)...nem emlékszem pontosan de talán 15$ vagy csak 10$ volt, hogy elmenj hajókázni és kaptál volna ilyen esőkabátot is nyilván. Ahhoz képest, hogy a parkolás 20$ volt ez nem si tűnt olyan soknak:) Na itt vannak az Amerikai hangyák:
Szóval ugye megnéztük, aztán lassan fent is sétáltunk kicsit a város szélén. Szerintem én voltam tájékozatlan de meg sem fordult a fejemben, hogy szinte egy ilyen kis "Las Vegas" volt kiépítve.
Mindenhol szellemkastély és barlangok meg ajándékboltok és egy olyan barlang is ahol színészekkel lehetett fényképezkedni persze minden olyan 15-20$ körül volt. Én azért kívülről is nagyon élveztem:) meg innen is azért lehetett készíteni elég sok képet ingyen. Ebédeltünk egy étteremben. Mondom a pincérnek mikor odajött:
- Valami nagyon különleges, helyi ételt szeretnék enni, mit ajánl?
Jó fej volt mert olyat is ajánlott azért ami nem a legdrágább volt de , hogy finom:) Egyébként ha valaki még nem igen evett tengeri cuccokat mint a rák vagy kagyló és nyitott rá akkor azt itt megteheti hiszen itt a rák is kb ugyanolyan árban van mint a csirke. A végén aztán ilyen nagyon finom fél csirkehús, fél rák és fél (nem is tudom mi itt a helyi neve) tengeri herkenytűt ettem...nagyon nagyon ízlett.
Visszafelé ugyanazon az útvonalon mentünk és akkor is még mindig csodálkoztam , hogy én erről miért nem hallottam eddig:) 3 óra felé elindultunk Marinelandba...(http://en.wikipedia.org/wiki/Marineland_(Ontario) vagy http://www.marinelandcanada.com/) hát ez is egy akkora élmény volt, hogy leírni nem lehet. Egyébként is nagyon szeretek minden állatot de hát delfineket meg bálnákat még sohasem láttam így élőben, sőt a fókát még meg is lehetett simogatni:) Igazából ha még valaki nem hallott volna róla, ez egy állatkert és vidámpark keverék szinte. A belépő elég húzós mert 45$, de ide Wonderlandbe is annyi lesz szóval itt még talán jobban meg is érte és ugye akkor aztán bármire felülhet az ember.









Sajnos szombat volt és rengetegen voltak....1 helyen álltam sorba, hogy felüljek de az is 40 perc volt. 1 db hullámvasút, sok ilyen családias hajóhinta és körhinta volt és pár állat. Középen volt a Sky Screamer, áhh én az ilyen szabadeséseket nem nagyon szeretem, a sor is hosszú volt...végülis aztán nem ültem fel rá. (persze így volt mire fognom, hogy nem ülök fel..a hosszú sor és a várakozás :))
Amiben más mint a többi állatkert vagy akár vidámpark mert itt 3 fő medence volt és abból 2-nél mindig adtak elő, különböző időközökben ilyen "színdarabokat" delfinekkel és fókákkal és áhh nagyon jó volt:) Tényleg intelligens állatok a delfinek meg nyilván a többi is persze.
Este elég fáradtan értünk végűlis haza, talán olyan 9 óra felé, még én is elfáradtam nem, hogy Jancsi bácsi és Andrea. Vasárnap pihenéssel telt és picit szaunáztam meg úszkáltam a medencében...ja és amivel még el kell dicsekednem, hogy lángost sütöttem:) Na jó nem volt olyan nagy munka, hisz az ember megveszi a tésztát ami már kész, csak kis liszt és feldarabolni és lehet kisütni:)












Már megtanultam az autót is vezetni, nem is volt olyan nagy dolog azért, be kell ismernem. Hamar megszoktam, hogy a bal lábam az pihen és csak a kormány mozog ide-oda és a lábam.Jó volt vezetni egyébkétn azt az autót.
Holnap lesz egy hajó party amire szerintem elmegyek mert még nem láttam közelről az Ontarió Lake-t és biztos nagyon szép, főleg este. Szenna, itt ugyan a bulik nem olyan hangulatosak mint Siófokon vagy éppen ahol együtt bulizunk, nem kapja be senki pólóját a ventillátor miközben pörgeti, nem veszti el senki a fél cipőjet és még engem sem dobtak el:)) de azért persze itt is jók a közös bulik...azért ha hazaérek pótolni kell:))
(Marineland és a delfin show)
Még a CN towert is meg kell néznem és valószínű a hétvégén mégiscsak elmegyek New Yorkba....ezt legnagyobb részben Jancsi bácsinak köszönhetem. Már megnyitották a Szabadság-szobrot is (http://index.hu/bulvar/2009/07/04/ujra_megnyilt_a_szabadsag-szobor_kilatoja/) szóval ha szerencsém van, akkor nem csak az Empire Stata Buildinget hanem ezt is meg tudom nézni:) Veszek memória kártyát a gépembe és akkor lesz hely, hogy eleget fényképezzek.

2009. július 3., péntek

Péntek

Talán kijelenthetem, hogy már megszoktam itt:) Ha valaki kíváncsi a személyes véleményemre akkor le is írom, hogy mégis miket láttam és tapasztaltam mióta itt vagyok és még azt is, hogy Torontó azért nem is annyira álom város, be kell hogy valljam magamnak:)
Ugyan nem tudom, hogy otthon milyen az idő de mióta én itt vagyok azóta nem igen kúszott a hőmérő higanyszála 25 fok fölé, ez persze nem is lenne rossz de elég sűrűn esik is. Ez persze nem "Torontó" hibája :) Láttam otthon is azért hasonló az időjárás , pedig hogy integettem még Ferihegyen nem csak Magyarországnak, hanem a rossz időnek is:) .... erre itt ugyanez várt:)
Rájöttem, hogy nagyon de nagyon hamar megy a pénz...egy reggeli kávé, egy sajtos stanglinak nevezett akármivel és sutttyyy... ten$. Nagy bölcsen el is határoztam, hogy ez így nem mehet tovább és minden nap vinni fogok a suliba tízórait és utána este csak otthon eszek. Már megkóstoltam egy csomó mindent de többre nem futja..majd jövőre:) A többiek mennek a következő hétvégén 3 napra New Yorkba, kérdezték én miért nem megyek...mondtam nekik, hogy áhh 300$ nekem nagyon drága sajnos. Bevallom egy pillanatig még meg is fordult a fejemben ha már itt vagyok akkor elmegyek, viszont akkor nem látnám a vidámparkot és nem tudnék elmenni a Safari parkba sem, ami szintén következő hétvégén lenne. Ez olcsóbb is és remélem, hogy egyszer majd még eljutok New Yorkba, a gond már csak az , hogy akikkel nap mint nap együtt vagyok ők New Yorkban lesznek....de akkor kivel leszek én az szombaton a vidámparkban és vasárnap a Safariban?! De ez olyan dolog ami csak addig szokott tartani amíg oda nem érek, mert aztán úgyis megismerek ott másokat:)
Képzeljétek mindenki nagyon durvának tartja és elképzelhetetlennek, hogy én dolgozom az egyetem mellett:) Egyrészt ezen csodálkozik mindig mindenki és azon, hogy én csak 4 hetet leszek itt. Általában a legtöbben 2-3 hónapot de van aki 6 hónapig marad. Ma eléggé cikis helyzetbe kerültem az órán:) Valahogy szóba jöttek a PC játékok és stb...és beszélgettem a tanárral meg a többiekkel és mondtam nekik, hogy a mi országunkban bizony nagyon kevesen veszik meg szerintem a boltban, mert elég drága és inkább letöltik a világhálóról. Mivel ugye angolból még nem vagyok perfect így a lopni, steal szót használtam és utána egy óráig próbáltam kimagyarázni magam, hogy nem az van, hogy bemegyek a boltba és fizikailag ellopom hanem csak simán letöltöm....remélem a végére azért megértették, hogy nem vagyok bűnöző:)
A spórolásra visszatérve.....Torontóban ahova járok suliba, ugye ez a központban van és itt NINCS, nem találni olyat, hogy élelmiszer bolt. Mindenhol Subway , Mc és a többi de olyan, hogy bolt nincsen. Reggel már tettem el szalámit és sajtot és gondoltam majd veszek zsemlét de egyszerűen NINCS, nem kaptam sehol sem:) szóval aztán vettem valami hasonló kinézetű pogácsát. Állítólag ide szinte csak dolgozni járnak az emberek és ezért itt csak ilyen készételeket áruló helyek vannak. Élelmiszerboltot csak a külvárosi részben találni. Ez nem meglepő hiszen itt az emberek még a másik utca sarokig is kocsival járnak..ja igen....ma kimegyek Jancsi bácsival a parkba, hogy megtanuljam vezetni a kocsit....bal láb lekötözve és a sebességek meg a kuplung elfelejtve:) Kíváncsi leszek azért, hogy hogyan fog menni. Nemsokára felkeresem viszont a legközelebbi boltot és majd beszámolok az árakról is részletesen, pár metró megálló és remélem oda találok:)
Kanada egyébként nagyon nagy franc az adók tekintetében...nem akarok hülyeséget írni de mintha úgy emlékeznék, hogy olyan 50% körül van az adó...a legjobb story:) Odalépek kedden a pultoshoz a buliban, mondom neki hogy mit is szeretnék, azt mondja 8$, adok neki 10$ dollárt és várok...várok..várok de mire?!:) Ezt csak ma értettem meg....Itt állítólag az a megszokott, hogy meg sem próbálja vissza adni az aprót hiszen az majdnem természetes, hogy az övé (jár a borravaló). Állítólag nagyon sok helyen itt így megy.
Amire még oda kell figyelni, hogy az adót külön számolják fel, tehát ha elmegyek moziba és ki van írva, hogy 10$ akkor mire odaérsz a kasszához már 12$fog elkérni a pénztáros mert addigra rászámítódik az adó, azért mekkora már:)
Ma azt is mesélte a tanár, hogy ha itt elmész egy étterembe az mennyire drága és nem ismerik a turisták a rendszert és csak lesnek: Eszel 50$-ért és mikor fizetned kell akkor még rányomják az adót ami mondjuk 10$ és még akkor ugye ott van a borravaló is és a végén már 70$-nál tartasz:) A másik érdekes, hogy az adó is sok mindentől függ....a fagyin ami nem létszükséglet hanem mondjuk luxuscikk ott nagyon magas az adó, de pl egy gyerekcipőn állítólag nagyon kevés szinte nincs is.
Itt a felsőoktatásban egy félév 500$ ami a tanár szerint nem is drága, sőt....Amerikában ugye 6000$ is lehet egy félév. Persze mondtam neki, hogy Magyarországon meg ingyenes szóval nekem elég drágának hangzik az az 500$ is:)
Na de most mennem is kell, nem hoztam töltőt és le fogok merülni és egyébként is már megint hosszú lett..azért hihetetlen, hogy már 1 hete itt vagyok....csak úgy elrepül az élet.

2009. július 2., csütörtök

Szerda

Szerda:

Csütörtök van és szörnyű dolog történt reggelre, ELTŰNTEM AZ IWIW-ről. Már csak azt nem értem, hogy a francba történhetett meg, ez de amint tudok utánna járok, micsoda szellemjárás van itt...hallatlan...először a gmail jelsző, aztán az iwiw totál eltűnik és először a facebookba sem tudtam belépni...kezdek aggódni.
De visszakanyarodva a szerda....nem történt semmi érdekes. Vettem bérletet és beültem a Starbucksba, hogy na majd ott internetezek és iszok meg eszek valamit. Én nem értem itt miért olyan sláger hely...olyan kávét kaptam már nem először ami a kukában landolt, kicsi volt a süti amit vettem és fizettem megint ezekért 5$-t, de ami a legrosszabb, hogy nem votl ingyen WIFI. Egyébként meg is állapítottam, hogy ez egy sznob hely:) Teljesen felháborodottan átültem a Tim Hortonsba ami sokkal de sokkal jobb és még talán picit olcsóbb is. Na onnan neteztem egész délelőtt.
Hazamentem uzsonnára és aztán késő délután elmentünk a közeli boltba. Vettem egy salátát, Andrea egy szendvicset és kiültünk oda a közeli parkba megenni. Hihetetlenek ezek a mókusok, egyet haza szeretnék vinni:) Nagyon szelídek és már el is határoztam, hogy fogok venni egy nagy zacskó mogyorót és addig csalogatom őket míg a tenyeremből nem fognak enni:)
Reggel egyébként láttam egy mosómacit is, sajnos már csak az úton heverve...elég sok lehet arrafelé az ilyen mert eléggé forgalmas az út és a park pedig tele van állatkákkal.

Este megnéztünk valami sorozat félét, hát már Andrea és Jancsi bácsi is olyan, hogy visszabeszél a TV-nek:) Végre van egy rész ahol talán el tudom kapni a fonalat, erre pont akkor kezdik el magyarázni, hogy ez a szereplő aztán nagyon nagyon gonosz és ne higyjek el neki semmit sem:)

Ja igen, Vali és Krisztián hiányolta, hogy eddig még nem beszéltem a fiúkról (meg biztos Dóri is kiváncsi :) szóval hát mit is mondjak....van itt mindenféle ember...a spanyolokban kicsit csalódtam, semmi kisugárzásuk nincsen:) 2 ember maradt meg igazán az emlékezetemben vagyis 3. De a harmadik Ő Horton akivel a kedd esti partyn ismerkedtem meg, nagyon jó fej de Japán és egész este a nevét tanítgatta nekem...meg is lett a gyümölcse ugyanis estére már egész jól tudtam...persze ma reggel összefutottunk ebédszünetben és egyből, már messziről mosolyogva kiszúrtam mi lesz az első kérdése: Do you remember what is my complete name?:) ...persze a keresztnevét könnyű volt megjegyezni de a többit......, azért nagy nehezen felidéztem:)
Szóval van még egy Freddy Prinze Junior hasonmás, rendes nevén Michael, ő is jófej végülis de soha nem szerettem az ilyen szépfiúkat mint tudjátok:) és hát mindenképpen említésre méltó még Ben:) Ben teljesen úgy néz ki mint Ádám, de ő a mi "mentorunk" aki vidámparkba meg ilyen helyekre fog velünk eljönni, szóval őt nem igen látni csak ünnep napokon:)
Hiába azt mondják az ember első szerelme még visszatér élete során:))
Ennyivel tudok nagy vonalakban szolgálni, a többit majd szóban:)